722.

Immár harmadik alkalommal ünnepelnek a tatai Öveges József Cserkészcsapat cserkészei karácsony előtt. Csapatunk évről-évre gyarapszik, mind számban, mind lélekben és minőségben. Idén nyáron már másodszor táboroztunk, ősszel pedig harmadik alkalommal portyáztunk a tardosi erdőben szarvasbőgést hallgatva. Részt vettünk a kerületi regős napon, és Vértestolnára is eljutottunk egy hétvégi tanyázásra. A sok munka ellenére a csapat vezetői is igyekeznek lelkesedésüket fenntartani, amihez jelentősen hozzájárul a cserkészek fejlődése, céljaik alakulása. Mi, tatai cserkészvezetők abban hiszünk, hogy a cserkészet nem csupán egy plusz különóra, ahol az egyébként is túlterhelt gyerekek ismereteket tanulni járnak, hanem valódi közösség. Olyan közösség, amely testi és szellemi fejlődésüket a játszva tanulás és a megvalósítható feladatok eszközeivel érik el. Olyan közösség, amelyben lelki fejlődésük biztonságát a testvériesség, önzetlenség és önreflexió segíti elő. Vezetőként azonban nem csupán a cserkészcsapat jelenlegi tagjairól kell gondoskodnunk. Feladatunknak és legfőbb célunknak érezzük a csapat jövőjét
biztosítani, melyet értékes hagyományokkal, felejthetetlen táborozásokkal, valamint a különböző generációk célzott megszólításával kívánunk elérni. Biztató, hogy cserkészeink, akik már táborokat, portyákat és tanyázásokat élhettek meg cserkészként, tudatosan készülnek arra, hogy néhány év múlva belépnek majd a Magyar Cserkészszövetség által szervezett vezetőképzésekbe. Azok, akik egy ilyen tábort teljesítenek, életre szóló élményekkel gazdagodnak, és olyan hasznos ismereteket tesznek magukévá, melyek attól kezdve egész életükben segítik majd őket. Ezáltal valósulhat meg Sík Sándor üzenete is, hogy a cserkészekből „emberebb ember és magyarabb magyar” váljon. A jövő évnek pedig
azzal a bizakodással vágunk neki, hogy akadnak majd fiatalok, aki a cserkészethez kedvet kapva csatlakoznak hozzánk, és az évről évre gyarapodó számú báránykáknak jó minőségű legelőt adhatunk! Várunk Benneteket!

Horváthy Dénes