Baji ministránsok Pécsen!
A baji Egyházközség felsős ministránsai az őszi szünetben a Pécsi Egyházmegyébe zarándokoltak.
Utuk során megtekintették a Szekszárdi Belvárosi templomot, a Máriagyűdi kegyhelyet, és a Pécsi
Egyházmegye főszékesegyházát.
A három nap alatt sok lelki, és csoport élményben részesültek a kis zarándokok.
Álljon most itt a résztvevők tollából, az úti-beszámoló:

Ministráns kirándulás Pécs

November 3-5-ig pécsi kiránduláson vettünk részt a baji ministránsokkal. Nagyon tartalmas és
élménydús három nap volt, amelyért hálát adunk a Jóistennek.
A baji templomtól való indulás utáni első pihenő Zámoly, majd pedig a szekszárdi Belvárosi katolikus
templom volt, ahol idegenvezetést is kaptunk. A Dunapartot elérve egy rövid ebédet tartottunk.
Máriagyűd volt a következő megálló. Részt vettünk egy misén és ministráltunk is. A kántor elmondta
a templom történetét: a Szent István király által ide telepített bencések az itt fakadó forráshoz egy
Mária szobrot helyeztek el. A történelem viharaiban eltűnt kegyszobrok helyére ismét újabbakat
állítottak, de mindig történtek csodás gyógyulások.
Este megérkeztünk Pécsre. Gyönyörű környezetben, a pécsi Fő térrel szemben, a ciszterciek
kollégiumában szálltunk meg. Este megnéztük a kivilágított belvárost.
A második napot Pécsen töltöttük.
Elmentünk a székesegyházba, ahol Váradi Kristóf atya misét mutatott be nekünk a Corpus Cristi
kápolnában. Az idegenvezetés alatt megismerhettük a templom történetét és megtudtuk azt is, hogy
a négy torony Magyarországon egyedülálló. Megcsodálhattuk a kápolnát, az altemplomot és még a
toronyba is felmehettünk. A toronyból lejövet gyönyörű orgonaszó fogadott bennünket. Legjobban a
belső díszítés, a freskók ragadtak meg minket.
Ezután elsétáltunk a szállásunk mellett lévő Dzsámiba, amely ma már katolikus templom, de a török
építészet jellegzetességeit megőrizte.
A belvárosban ebédeltünk. Délután megtekintettük a Pécsi zsinagógát. Sok érdekességet tudhattunk
meg a zsidó vallásról, szokásokról. Furcsa volt, hogy a fiúk kipát, kis kör alakú fejfedőt viselnek.
Szombaton reggel hazafelé vettük az irányt. Nagyobb pihenőt tartottunk Simontornyán, megnéztük a
várat és a vármúzeumot.
Délután, megérkezve a tatai Kapucinus templomba, a kirándulást misével zártuk.
Sok élménnyel gazdagodva tértünk haza és nagyon élveztük az együtt töltött időt.

Szmodis Borbála és Júlia
Fotó: Pentz Imre