Randevú egy életen át


Ez a szlogen fémjelezte idén a Házasság Hete programsorozatot hazánkban. Idén második alkalommal a templomi közösség is bekapcsolódott a programokba. Albert atya szervezésében a hét minden napján más-más atya misézett, majd tartott hosszabb-rövidebb előadást a házasság szentségéhez kapcsolódó témákban. A „helyi” Házasság hetét Pápai Lajos püspök atya nyitotta meg és Veres András püspök atya zárta. A szentmisék mellett ismét megszerveztük a Páros Kalandtúrát mindazoknak, akik szeretnék elmélyíteni kapcsolatukat, és a Házasság hete apropóján többet tenni a házasságukért, egymásért. A Kalandtúra feladatait – melyek különböznek a tavalyitól – feltöltöttük a tataikapucinus.hu oldalra, hogy ne legyen „helyhez kötött” a megoldásuk. Egy-egy mély beszélgetés, találkozás régi-új ismerősökkel, közös játékok és akár kedves emlékek felidézése minden pár javára válik. A Kapucinus bálon sokan elkezdték a túrát, és a kapcsolatépítő feladatokban reményeink szerint jó páran részt vettek. Bár az első napsütéses vasárnap a tópartra csábította a résztvevőket a templom hittanterme helyett, a záró délutánon mégis megjelent párok közt kisorsoltuk a nyereményt: egy gyertyafényes vacsorát a Gottwald étteremben. Ebben a kalandban nemcsak egy februári héten lehet részt venni, hanem azon túl is. Hiszen a házasság is egy életre szóló kaland, éljük meg teljességében!

Frivaldszky Edit

02. 10. Vasárnap. 18.00. Szentmise.
Főtisztelendő és excellenciás Dr. Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök.


02.11. Hétfő. 18.00. Szentmise.
Szláby Tibor atya a MÉCS közösségből.

02.12. Kedd. 18.00. Szentmise.
Fodor János atya, a Veszprémi Főegyházmegye családreferense.

02.13. Szerda. 18.00. Szentmise.
Ferences Családközösség: A házasélet, mint életstílus – vidám, játékos elmélkedés

02.14. Csütörtök. 18.00. Szentmise.
Michels Antal atya, budapesti plébános.

02.15. Péntek. 18.00. Szentmise.
Jean-Yves Brachet atya a Domonkos rendből.

02.16. Szombat. 18.00. Szentmise.
Pákozdi István atya Budapestről.

02.17. Vasárnap. 18.00. Szentmise.
Főtisztelendő és excellenciás Dr. Veres András győri megyéspüspök, a MKPK elnöke.