HIRDETÉS

2019. április 13.

Húsvétvasárnap

 

  • A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a rájuk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus-járvány Magyarországon való megjelenése miatt meghirdetett veszélyhelyzetben visszavonásig a nyilvános liturgiát 2020. március 22., nagyböjt 4. vasárnapjától a templomokban szünetelteti
  • Ez időszak alatt magánmiséket mutatnak be, melyek alkalmával felajánljuk a már felvett miseszándékokat.
  • Kérem a plébániai közösség tagjait, hogy imádkozzanak a járvány érintettjeiért!
  • Kedves Testvérek!

    A járvány mindannyiunk, így egyházközségünk életét is megváltoztatta. Közösségünk kizárólag adományokból és pályázatokból tudja anyagi szükségleteit fedezni. Az elmúlt években több sikeres pályázatnak, valamint a hívek adományainak köszönhetően templomunk kívül-belül megújult, és egyházközségünket fenn tudtuk tartani. Jelenleg mindkét jövedelmi forrásunk megszűnt, ugyanakkor fenntartási költségeink nagy részben megmaradtak.

    Kérem a baji híveket, hogy amennyiben anyagi lehetőségeik engedik, ne feledkezzenek el egyházközségünkről. Adományaikat a templomajtón elhelyezett perselyben, illetve banki utalással tudják eljuttatni hozzánk. Számlaszámunk: Pannon Takarék Bank Zrt. – 63200119-14956519.

    Megértésüket és segítség őket előre is köszönjük!