“Jócselekedettel igazolni a hitet!” – vendégünk volt Kozma Imre atya

A tatai plébániák és környékbeli települések hívei, lelkipásztorai tartottak lelki napot a közelmúltban A Hit Éve kapcsán, ahol a meghívott vendég Kozma Imre atya, irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke volt. A lelki programok, elmélkedések középpontjában az a szent páli gondolat állt, miszerint a “hit tettek nélkül holt dolog”.

Kozma atya szerint különösen is aktuális, hogy a környezetünkben is nagy kárt okozó árvíz az itt élő keresztények felébressze, hogy megértsék, nem elég csupán a belső megerősödés a hitben. Ha a hit belső megtapasztalásából nem származnak külső tettek, maga a hit is elsorvad, kiüresedik, hiteltelenné válik. Fontos ugyan  a különféle egyházi és világi karitatív szervezetek jelenléte, de  a keresztény embernek egyénileg is a jótetteivel kell tanúsítania, hogy Krisztushoz tartozik – emelte ki Imre atya elmélkedésében.

A programokat lezáró ünnepi szentmise végén, a pappászentelése 50. évfordulóját ünneplő  Kozma Imre   atya   aranymisés áldásában részesítette a jelenlévő híveket és atyákat.

Kozma Atya miséje, Tata 2013.06.09 044 Kozma Atya miséje, Tata 2013.06.09 039 Kozma Atya miséje, Tata 2013.06.09 037 Kozma Atya miséje, Tata 2013.06.09 025 Kozma Atya miséje, Tata 2013.06.09 023 Kozma Atya miséje, Tata 2013.06.09 008 másolata Kozma Atya miséje, Tata 2013.06.09 006 Kozma Atya miséje, Tata 2013.06.09 003 Kozma Atya miséje, Tata 2013.06.09 002

Related Posts