Az első világháborúra emlékezünk

Arra a háborúra amely nagyon sok vonatkozásban megszabta Európa és Magyarország történelmét. A magyar nemzet sok százezer embert elvesztett, sok százezren életre szóló sérüléseket szereztek. Akkor és ott olyan történelmi folyamatok indultak el, amelyeknek érvényessége napjainkig tart; s ha tudjuk, ha nem, befolyásolják életünket.

A mai napon, 103 évvel ezelőtt, 1917 november 12-én kezdődött meg az első piavei csata, amely caporettoi áttörésként emlegetett offenzíva egyik fejezete volt.

Az olasz történészek nagy része és a közvélemény csak `caporettói csodá`-nak, a német, az osztrák és a magyar hadtörténeti irodalom tizenkettedik isonzói csatának nevezi a központi hatalmak 1917 októberében az első világháború olasz frontján végrehajtott legnagyobb szabású támadó hadműveletét. Minden tekintetben különbözött a korábbi isonzói csatáktól, most az osztrák-magyar fél támadóként lépett fel. Az offenzíva jelentős hadászati sikert hozott, de – ellentétben az orosz fronton az osztrák-magyar és német szövetségesek által 1915. május 2-án elért gorlicei áttöréssel – döntően nem változtatta meg a hadszíntéren a kialakult helyzetet, és az olasz hadsereg a harcok elülte után is lekötötte az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének nagyobbik részét.

A győztes osztrák-magyar valamint német csapatok nagy mennyiségű hadianyag, felszerelés, rengeteg hadifogoly és nagy kiterjedésű észak-olaszországi területek birtokába jutottak. Mindkét részről magas volt az áldozatok száma. Az olasz veszteség 10.000 halott, 30.000 sebesült, 300.000 hadifogoly volt.

Az osztrák-magyar és német veszteségek összesen 70.000 főre rúgtak, ebből a Monarchia egyedül 30.000 halottat és sebesültet veszített a Piave eléréséig. A dunai birodalom csapatai két hónapig a zsákmányolt gazdag készletekből éltek. A megszállt észak-olasz területeken osztrák-magyar közigazgatást vezettek be. A polgári lakosság és a katonai hatóságok együttműködése természetesen nem volt mindig zavartalan. Ha nem is sikerült az olaszokra döntő vereséget mérni, a hadsereg rendkívül súlyos vereséget szenvedett – egy lényegében gyengébb ellenféltől. A siker közvetve hozzájárult a háború befejezésének további elodázásához, felcsillant Olaszország végleges legyőzésének hiú reménye.

Mindenképpen ki kell hangsúlyoznunk, hogy az osztrák-magyar csapatok nagyobb teljesítményt nyújtottak a hadművelet során, mint a kitűnően felszerelt és tüzérséggel, munícióval bőven ellátott német hadosztályok, hiszen kisebb létszámmal, kevesebb löveggel, szerényebb felszereléssel és ellátmánnyal is képesek voltak ugyanolyan harci teljesítmények végrehajtására, sőt komolyabb eredmények elérésére. Bizton állíthatjuk, hogy a Magyarország területéről kiegészített alakulatok helytállása bajtársaik számára is példamutató volt.

„A magyar királyi honvédség veszteségeiről egzakt adatok nem állnak rendelkezésünkre, hiszen annak veszteségeit az első hónapokban nem is jelentették pontosan. Különösen magas volt az elesettek számaránya Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya, Bács-Bodrog, Csongrád, Zala, Vas, Csík, Udvarhely, Somogy, Arad vármegyékben, valamint Horvátország egyes részein. Ausztriában az alpesi tartományokban, Dél-Morvaországon és a csehországi szudétanémet területeken volt súlyosabb a halálozási arány. Ennek oka abban keresendő, hogy az osztrák–magyar hadvezetőség legjobban bízott a német, magyar, szlovén és horvát nemzetiségi alakulatokban, őket küldte legtöbbször a veszélyesebb frontszakaszokra. A magyar honvédhadosztályok kétségtelenül a Monarchia haderejének legmegbízhatóbb és legvitézebbül küzdő seregtestjei közé tartoztak. Ezt bizonyítja a háború során a honvédség tisztjei és legénysége számára adományozott (467.554 belföldi és 1855 külföldi) kitüntetések nagy száma is.”  (Magyarország a XX. században, Babits Kiadó, Szekszárd, 1996-2000, I. kötet)

Összegezve az 1914 és 1918 között dúló nagy háború, amely csak később kapta az első sorszámot, nem csak a világról szólt, hanem főleg Európáról. Az első világháború tétje az volt, hogy ki szerzi meg a kontinens feletti hegemóniát. Mivel a gyors győzelemmel számoló katonai tervek mind csődöt mondtak, állóháború alakult ki, a két szövetségi rendszer pedig mindent megtett, hogy a maga javára billentse ki az egyensúlyt. A frontok mögé nyúlva, a hátország bomlasztásával, a társadalmi rendszer fellazításával próbálkoztak. Felelőtlenségüknek nemcsak az Osztrák-Magyar Monarchia szétbomlasztása lett az eredménye, hanem a kommunista és nemzeti szocialista diktatúrák szárba szökkenése is. Az első iparosított háború megkövetelte a lakosság részvételét, amit csak az abszurd, acsarkodó propaganda folyamatos fenntartásával lehetett biztosítani. Ez a propaganda a háború után sem szűnt meg: ez vált a győztesek nyelvévé, a Párizs környéki békék alapjává, sőt, ez a nyelv az, amin még napjainkban is a legtöbben beszélnek az első világháborúról. Érdemes újragondolni múltunkat, s megkeresni benne azt is, ami a száz évvel ezelőtti idők konfliktusait nem csak a győztesek – vesztesek kettősségében érzékeli.  Az lenne a jó, ha múltunk nem tőlünk különváló, számunkra idegen, kötelezőnek tekintett emlékezeti rituálé lenne, hanem önazonosságunk részévé válna, és új értelmezésekre való képességünket bizonyítaná.

Nagy Dániel