Legutóbbi hittanos-ministráns családi kirándulásunk során a leghűségesebb városba, Sopronba vezetett el bennünket Balázs atya. Emlékeim szerint az utóbbi időben ez volt az a kirándulás, amelyen rövid idő alatt a legtöbb templomot fűztük fel útvonalunkra. A legeltérőbb stílusú és történetű templomokban tett látogatások, az Alpokalja és a Fertő környékének változatos világa és – nem utolsó sorban – a nagyvonalú vendéglátás nyomán a kirándulás sok pillanata belevésődik szívünkbe és emlékezetünkbe:

A gótikus beosztású, de gazdag barokk díszítésű Szent György templom, benne az egyik legöregebb fennmaradt orgonával 1633-ból, abból a korból, amikor a templomot még az evangélikusok birtokolták.

Látogatás a neogótikus Szent Orsolya templomban, amelyben 1921-ben az orsolyita apácák imádkoztak a Trianont követő soproni népszavazás alkalmával, hogy városuk hazánk határain belül maradhasson. Az ima meghallgatásra talált, a lakosok többsége Magyarország mellett tette le voksát, így lett Sopron a leghűségesebb város. E két templomban Kovács Gergő Vilmos atya kalauzolt bennünket.

A csupán néhány éve felszentelt Szent Margit – az egyházmegye legfiatalabb templomának érdekessége, hogy jórészt a hegyoldalba, a föld alá épült, a fény tetőbevilágítókon keresztül érkezik, így mégis világos, barátságos térbe lép be a zarándok. A templom tornyából könnyedén beláttuk az egész várost. „Jó idő esetén a Fertő tóig is elláthatunk” – kalauzolt bennünket Marics István plébános atya. A cudar szeles-esős idő miatt sajnos innen nem gyönyörködhettünk a tó látképében, de nem adtuk fel: Fertőrákos felé vettük az irányt, hogy a partról tekintessük meg határ menti tavunkat.

Út közben buszunkkal elhaladtunk az ország egyig leghírhedtebb börtöne, Sopronkőhida mellett, ahol Mindszenty József bíborost – akkori veszprémi püspököt – is fogva tartották.

Soproni tartózkodásunk legutolsó állomásaként Böcskei Győző atya látta vendégül csapatunkat és mutatta be – a római Colosseumot idéző, klasszikus vonalú, mégis modern – Szent István templomot és osztotta meg velünk személyes történeteit a plébánia közösségének életéről.

A legkedvesebb ajándékot egyik utastársunktól kaptuk, aki a busz valamennyi utasának egy-egy saját készítésű rózsafüzért adott. Használjuk egészséggel!

Bár szentmisén ezúttal nem vettünk részt, mégis ezen a kiránduláson szóltak legtöbbet a csengettyűk, néhány kis hittanosnak köszönhetően. Ha majd ministránsnak állnak, valószínűleg nem sokat gondolkodnak majd, hogy melyik feladatot válasszák. Az alaposan elfáradt gyerekekkel a kora esti órákban érkeztünk vissza és –  József Attila sorait „kitekerve” – talán nem járunk messze a valóságtól, ha a kirándulást követő éjszakát így képzeljük el: „A hittanos is aluszik,/ – s míg szendereg a robogás – / álmában csönget egy picit – …” valahogy így alhattak el a gyerekek egy élményekben gazdag nap után.

Szmodis I.