A Péliföldszenkereszti Mária búcsúra idén is gyalogos zarándoklatra indultak a Baji Hívek. Útjuk elején a település határában megbúvó hideg-kútnál megtöltötték kulacsaikat. E friss forrásvíz segítette őket útjukon. Míg a forrásvíz a testnek adott felüdülést, addig a lélek támaszát, az út során, az elimádkozott rózsafüzér tizedek biztosították. A Péliföldszentkereszti Mária búcsút megnyitó szentmisére testben ugyan kicsit fáradtan, de lélekben felfrissülve érkezett meg a zarándok csoport.Hogy mit is jelent a zarándoklat? Aki zarándokútra indul az önzetlenül áldozatot vállal. Vállalja az út nehézségeit, de vállalja a zarándoktársai felé megnyíló felebaráti segítségnyújtást is. A zarándoklat azonban nem csak egy „hagyományőrző” szokás. A zarándoklás jól tükrözi a vallásos ember mindennapi életét.
A vallásos ember azért vállalkozik zarándoklatra, mert hisz abban, hogy Isten létét és közelségét a szent helyen jobban meg lehet tapasztalniuk. A zarándoklat olyan utazás, amelynek célja az Istennel való találkozás! Lényeges tartozéka az imádság. Az életünk egy szakasz, de akár teljes életünk is lehet zarándoklat. Így hát mindannyian zarándokok vagyunk életünk során. Az élet útja gyakran akadályokkal szabdalt, és épphogy járható, de az éltető zarándoklatunkat határozottan és bátran kell folytatnunk. Elveszünk, ha megállunk, mert nem találjuk a helyes utat. Bízzunk az Úrban, aki mindig vigyáz ránk, és megmutatja számunkra az igaz utat! Mert az Isten Fia az, aki az Út, az Igazság, és az Élet.

Pentz Imre